Levente kalandjai: június 2007

A strand, igen, óóó igen, nem az a pihentető és felfrissülést nyújtó hely, mint amire az ember lányának homályos emlékeiben rémlik rég elfeledett ifjúkorából. Gyerekkel, kiváltképp egy már önálló járásra képes, de a magántulajdon fogalmát nem ismerő gyerekkel, a szimpla strandolás - mely ebben a kánikulában hála égnek mindennapos tevékenység - egy meglehetősen kimerítő, nem éppen a legpihentetőbb tevékenység.
Nos, lássuk, hogy Levőnek mit sikerült ezidáig a strandon alakítania.
Annak ellenére, hogy magára a területre úgy vonulok be mint egy mozgó strandcikk árus (minimum három, különböző méretű és színű labda, beülős úszógumi (bálnás!) és még egy sima úszógumi), és ezen kívül a két táska is úgy fel van szerelve enni- és innivalóval, ami minimum háromnapi hideg élelemmel felér, szóval a nagy bevonulás után keresek egy alkalmas helyet, amely egyrészt árnyékos, de a strand játszóteréhez is közel van. Ja igen, van nálam pumpa is, mellyel a kipakolás után fújok egy kicsit a minden nap egy kicsit leeresztő bálnába, miközben Levente gyerek máris a szomszéd labdája felé veszi az útját: én pedig sivaként próbálok fújni és elkapni. Nos igen, egyes számú lecke. Akárhány labda van is nálad, a strandon található összes többi sokkal szebb mint a tied. Főleg akkor, ha az véletlenül a másik gyermek kezében van, mert akkor különsen csábító. Gyermekem tehát mintegy sas szemmel szúrja ki a bárhol (akár közel, akár távol) található egyéb labdákat (strand lévén igen sok van belőlük) és veti rájuk magát hobozás nélkül. Természetesen meg is próbálja eltulajdonítani őket. Ez néha össze is jön neki, és akkor az a feladat következik, hogy még azt is tartsam fejben, hogy mely eltulajdonított labda kihez tartozik.
És még át sem öltöztünk. Szóval miután kisebb-nagyobb harc árán sikerül eljutnom odáig, hogy gyermekemet kivetkőzzem az utcai ruhából, hogy fürdőszerkót viseljen és ezzel egyidőben a minimum 30-as, de van amikor 50-es faktorszámú (ha én használnék ilyet, szerintem még a jövő évezredben is hófehér maradnék) napkrémet szintén kisebb-nagyobb harc árán a bőrére jutassam - nos, én olyannyira le is izzadok, hogy ihatok is egy kiadósat. No de menjünk tovább: Levő pelenka nélkül (a cuki fecskéjében). Megejtjük hát az aznapi első mártózást. Szép és jó, szép és jó: persze azt élevezi a legjobban ha dobálom a vízben. Csak mert az szintén olyan pihentető.
Az úszás után (a vízben a labdát kizárólag úszva közelíti meg, ami nála egy sajátos csípő- és lábmozgást jelent, majd a labdát kizárólag hajítva tereli maga előtt) és mikor már vacog a foga, veszem az adást, hogy talán mehetnénk kifelé. A parton - éljen, éljen, ohne pesus - lehet mezetenül szaladgálni(a). Ez idáig szép és jó, a bökkenő csak egy: eddig nem volt olyan nap, hogy ne pisilte volna le valamely törölközőt, táskát vagy ruhaneműt. Ez még odáig csak kicst bosszantó ha ezt a mienkkel teszi, a nagyobb ciki az, amikor valamely szomszéd törölközőjét avagy éppen papucsát tiszteli meg harmatos anyagcseretermékével. Ilyenkor anyukája a labdaeltulajdonítós jelenetek után nem sokkal ismét bőszen apologizál. Ha Levőnek éppen nem kell pisilnie, akkor - tulajdonképpen eszközhasználattal - máshogy oldja meg, hogy a szomszéd törölközője ismét ússzon valamitől. A lényeg, hogy anyukája kínosan érzezze magát. Szóval ha pisilnie éppen nem kell, akkor ha van olyan standoló, akinek a közelben van némi pohárban található itókája, nos, akkor azt máris az első jólirányzott lövésével (született labdazsonglőr ez a gyerek) találja telibe. Így esett, hogy a mellettünk römiző nyugdíjas néni trió bizony szeme sarkából a nap végéig Levőke mozdulatait leste, miután egyikőjük fröccse egy az egyben landolt egyikőjükön Levőke első, ám igen jólirányzott dobása folytán. De a kínos helyzetek sora itt még nem áll meg. Mostanában Levőnek rosszabb az étvágya: jön neki a 11. és a 12. foga. Azonban az étvágytalanságát azonnal el is felejti amint valaki a közelünkben lágost talál enni: olyannyira elfelejti, hogy kb. 5 mp-es más irányba nézésem után ismét 'égve' veszem észre, hogy gyermekem bizony ott guggol a lángost evő família előtt és nemhogy kuncsorog hanem hovatovább kiszolgálja magát. Ismét apologizálás.
És ez így megy nap mint nap, nap mint nap.